Kezdőlap


Magunkról


Szervízünk 1993 októberében kezdte működését. Így az országban az első generációs szervizek közé sorolhatjuk magunkat.

A kiforratlan jogszabályok között indultunk neki az ismeretlennek, a felügyeletekkel együtt tanultuk a hivatalos utat. Az idők folyamán több nagy alaptőkével rendelkező cég (azt gondolva, hogy ebből majd gyorsan megtöbbszörözik millióikat), belebukott a nem megfelelő hozzáállásba, a laikus ügyfelek kihasználásába. Sajnos addig is nagyban rontották ezzel a gázautózás hírét. Büszkén mondhatom, mi átvészeltük a hosszú mélypontokat (többek között a minőségi munkával, és az alacsony árakkal), amik a mindenkori kormány hozzáállása miatt állandóak voltak. Mára már elmondhatom, hogy a sok év tapasztalata, és a több ezer átalakított autó garantálhatja nálunk a megfelelő minőségű szolgáltatást. A mennyiség többszörösét is átalakíthattuk volna, ha az előző évek szabályzói érdekeltté tették volna az akkori autótulajdonosokat anyagilag. Valamikor, a 2000-es év elején az akkori államvezetés felismerte ennek jelentőségét, és Európához közeledve a fogyasztási adó csökkentésével sikerült beállítani a kb. 100Ft-os benzin-gáz árkülönbséget. Mostanra a benzinár emelkedés miatt (és sajnos nem a gázár további csökkenése eredményeképp) már kb. 150Ft. Így egyre többen ismerik fel ezt a gazdaságos üzemmódot, ami ráadásul környezetkímélőbb is. Az azóta eltelt évek bebizonyították, hogy ezt az arányt az EU elvárások miatt már nem változtatják meg kedvezőtlen irányban, de sajnos ez a különbség is igen rossz az Unióhoz, és a környező országokhoz képest.  Mi mindettől függetlenül munkánkkal továbbra is igyekszünk ügyfeleink bizalmára rászolgálni, és lelkiismeretes tájékoztatással ezt a gazdaságos, és környezetkímélő közlekedési módot népszerűsíteni, a gázautózás hírét pozitív irányban erősíteni.

 

5R Autógáz Center 2013